Primundir
Az utazás körülményei végett ugye teljesen elfelejtettünk minden emlékünket, így azt is, kik vagyunk, honnan jöttünk, miért jöttünk. Szerencsére egy utazó, aki képes az univerzumok és a létsíkok közti utazásra, észlelte a mi érkezésünket, és visszahozott egy keveset az emlékeink közül, így legalább már azt tudtuk, melyik fegyver kié, és tisztában voltunk a képességeinkkel. Ezek mellett még hozott magával hat könyvet: egy magyar, egy német és egy angol nyelvtankönyvet, egy primundiri történelem-, egy primundiri földrajz- és egy Primndirban használatos fegyverekről szóló könyvet. A tanulás megkönnyítésére kaptunk tőle még egy-két varázsitalt és kristályt. Mint később kiderült, egy elhagyott hangárban voltunk „elszállásolva” két napig Szeged közelében, a Bajai út mellett, mikoris hat fekete öltönyös fickó (maffia) jelent meg. Őket egész egyszerűen elintéztük. Elvettük a kocsijukat, ruhájukat, fegyvereiket és a két bőröndöt, ami náluk volt. Az egyikben kb. 100 000 euró lapult csendesen, a másikban szép fehér por (nem porcukor). Bementünk a városba, vettünk ruhát, kaját, és annyit alkoholizáltunk, amennyit nem restelltünk. Mivel utazó barátunk tájékoztatott arról, hogy mi a terve annak a szörnyetegnek, aki miatt idekerültünk, tudtuk mi a feladatunk. Elutazni Berlinbe, megszerezni a gyémántot, és kiiktatni a szörnyet. A gyémánt megszerzése elég könnyen ment. A szörny kinyírása már kicsit húzósabb volt, de siketült bezárni az immáron megszerzett és átalakított gyémántba. Ezután az utazónk nyitott egy kaput, és hazavitt minket Nemundirba. Így került a Másik Világ területére hat gépfegyver, több tízezer euró és egy aktatáska heroin.
A játék végére megszületett Nemundir első 13-as szintű karaktere: Aron von Tord, a legendás hírű teineor fegyverforgató és fegyverkovács, 170 TFP-vel.
- Aron von Tord blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
