A Szerepjáték
Szerepjáték a Másik Világban
A Másik Világról szóló könyv egy asztali szerepjáték, melynek lényege, hogy egy mesélő végigvezeti a többi játékost egy történeten. A játékosok egy-egy kitalált szereplő bőrébe bújnak, tehát az alapján nyilvánulnak meg, hogy az elképzelt karakterük milyen tulajdonságokkal, adottságokkal és képességekkel rendelkezik. Miközben a mesélő megeleveníti az eseményeket, a játékosokat folyamatosan akadályok, rejtélyek, próbatételek és dilemmák elé állítja, akik elmesélik, hogy az adott szituációban karakterük mit tesz. A résztvevők így együtt alakítják a kalandot.
Nemundir világa
Nemundir nem más, mint egy párhuzamos univerzumban létező bolygó egyik földrésze. Bár találunk itt kevésbé civilizált vidékeket és rejtélyes romvárosokat is, Nemundir egy olyan világ, ahol a fejlett birodalmakban a mindennapi élethez szükséges szerkezeteket mágia működteti, és amely kiépült kereskedelmi rendszerre, politikai és alvilági érdekekre épül.
Nemundir nagyvárosaiban pezseg a kulturális élet – egyetemekkel, könyvtárakkal, színházakkal, mozihoz hasonló illúzióporondokkal és bonyolult fénytechnikai eszközökkel találkozhatunk. Ebben a világban a papi kommunikációnak köszönhetően az információáramlás majdnem olyan gyors, mint nálunk, és a mágusok folyamatosan kutatják a párhuzamos univerzumokat. A technika rohamosan fejlődik, és önjáró járműveket is láthatunk az utakon. Az analfabétizmus pedig szinte elenyésző.
Az egyik legegyedibb város Hanalon Marnea, melynek minden zegét-zugát kristálymágiával alakították ki, de különleges Moledun is, a lápváros, ahol csak hajóval lehet közlekedni, valamint érdekes látványt nyújt még a gondos precizitással megépített, négyezet alapú város is, Beluno Marnea, melyet monolitok vesznek körül.
E földrészen nem egyetlen egy faj uralkodik, mint Földünkön az ember. A társadalmat több faj alkotja: emberek, elnirek, emolnirok, teineorok, meneruthok, ahanlasok, koboldok és dorgonok. Ezen fajok legtöbbje az emberhez hasonló. Az ahanlasok is emberi alakban élnek ezen a bolygón, bár ha visszaváltoznak, hatalmas szárnyaik megjelennek, és testüket halvány aura veszi körül. Az emberi szem számára igazán szokatlan külsővel a meneruth rendelkezik, ennek oka, hogy szervezetük is teljesen máshogy működik. Homokkal táplálkoznak, bőrük szürkés színű, nincs orruk, sem hangszálaik, arcukon pedig mandulavágású, fekete és domború szemek láthatóak.
Az itt élők nagy részére a többistenhit jellemző, és csak egy szűk réteg van, mely az egyetlen teremtő istent tiszteli. A legelterjedtebb vallás a négy őselemre épül, ami átitatja az egész nemundiri kultúrát. A naptár is ennek nyomait viseli, hiszen a hetek négynaposak, szimbolizálva az elemek körforgását.
Hogyan készüljünk a kalandra?
Ha egy kitalált szereplővel szeretnénk részt venni a játékban, az első dolgunk az, hogy lépésről lépésre megalkotjuk nemundiri karakterünket, aki jellemzőit a karakterlapon fogjuk vezetni. A 8 játszható faj közül válasszunk egyet, és döntsük el, milyen hivatást szeretnénk. A faj kiválasztása után egy kockadobás fogja eldönteni, hogy milyen különleges adottságot kapunk, és ugyanez a dobás határozza meg a fő tulajdonságainkat, azaz, hogy mennyi pontot oszthatunk szét az alaptulajdonságaink között.
Az alaptulajdonságoktól és a hivatástól függően alakíthatjuk ki képességeinket; ezek alapján fog eldőlni, hogy egyes helyzetekben mit tehetünk, és mit nem. Ezt a kockadobások fogják megmutatni, hiszen a képességek szintje jelzi, hogy a játék során majd mennyit kell dobnunk ahhoz, hogy az adott képességet sikeresen használni is tudjuk. (A sikerpróbák határértéke alapszinten 3/dk10, kezdő szinten 4/dk10, középszinten 5/dk10, középhaladó szinten 7/dk10, haladó szinten 8/dk10, mesterszinten pedig 9/dk10. A 3/dk10, például, azt jelenti, hogy egy tízes dobókockával hármat vagy annál kevesebbet kell dobnunk ahhoz, hogy a próba sikerüljön.)
Ha varázsolni szeretnénk, azt is hasonlóképpen tehetjük meg, de ebben az esetben egy idézőlapra gyűjtjük ki a varázslatainkat és a hozzájuk tartozó határértékeket, hogy játék közben könnyen-gyorsan ki tudjuk választani a megfelelő varázslatot.
Nagyon fontos, hogy a karakter képességei, alaptulajdonságai és más külső és belső jellemzői összhangban legyenek, hiszen a játék során minden tettünkkel és mondatunkkal ezt a jellemet kell tükröznünk, azaz ki kell játszanunk a karaktert.
A mesélő irányítja a kalandot, ezért az ő feladata, hogy a játékra már egy részletesen kidolgozott, fordulatokban gazdag vázlattal érkezzen. Arra viszont fel kell készülni, hogy a játékosok nem mindig az előre eltervezett utat fogják követni, ezért a játék közben bizony improvizálni kell, hogy gördülékenyen visszaterelhessük a szereplőket a mese fő fonalára. Bár a játékosok a mesélő történetét játsszák végig, meg kell hagyni nekik azt az érzetet, hogy ők irányítják az eseményeket. A jó történetben a mesélő észrevétlenül mozgatja a szálakat.
A játék menete
Miközben a mesélő leírja a környezetet és az újabb és újabb történéseket, arról kérdezgeti a játékosokat, hogy mit vesznek észre, mit gondolnak, mire jöttek rá, és mit tesznek. A játékosok pedig a helyzetek részleteiről faggathatják a mesélőt. A játékot a kockadobások viszik előre, hiszen a megfelelő értéken múlik, hogy a játékos véghez tudja-e vinni, amit elképzelt. A mesélő időről időre meg is kérheti a játékosokat, hogy dobjanak próbát (pl. tulajdonságpróba, képességpróba), ha szükségesnek érzi, és figyelmeztetheti is őket, ha nem képesek a feladatra, a szereplő személyiségénél fogva nem jöhetnek rá bizonyos dolgokra, vagy nem tehetnek meg valamit.
A karakterek különböző értékei segítenek abban, hogy igazán árnyalt és összetett módon oldjuk meg a felmerülő problémákat. Ilyenek, például, a harci értékek, amelyekkel a támadásokat tehetjük valószerűbbé, a mentális energia, amivel varázsolhatunk, és ami természetesen egyre kevesebb lesz, ha mágiát használunk, az életenergia, ami minden sérüléssel csökken, a mentális védőérték, amivel bizonyos varázslatok ellen tudunk védekezni, vagy a saját védőérték, ami segítségével fegyverek, egyéb támadások, esetleg távolról támadó varázslatok elől térhetünk ki.
A történet végén a mesélő továbbfejlesztési pontokat ad a játékosoknak, amivel fejleszthetik képességeiket, így a következő kalandban már egy tapasztaltabb szereplővel vehetnek részt. A karakter élete így több mesélésből fog összeállni.